Stieber András három évre írt alá az Aston Villához!
2008.08.04. 11:52
Az Aston Villában játszó Stieber Zoltán öccse, a 16 éves András is Angliában kötött ki, ugyanahhoz az angol első osztályú csapathoz szerződött, ahol bátyja is szerepel. Stieber Andrásnak ezzel egy nagy álma valósult meg, hiszen már régóta arra készült, hogy Angliában folytatja.
- Már Angliában vagyok, a napokban kezdődött el a felkészülés – mondta Stieber András. – Már ez az egy hét is nagyon nehéz volt abból a szempontból, hogy hiányzik a családom, hiányoznak a barátaim. Persze óriási segítség, hogy a bátyámmal közösen ugyanannál a családnál lakunk, de mégis, én egyelőre csak igyekszem megszokni a környezetet. Persze elsősorban boldogságot érzek, hiszen régóta szerettem volna már kijönni Angliába.
András hároméves szerződést kapott a klubtól, az első két év amatőr szerződés lesz, a harmadik már profi. Persze mindez nem automatizmus, profi szerződést már nem kötnek mindenkivel.
- Először az U18-as csapatban fogok futballozni – folytatta András. – Itt 17-18 évesek játszanak, én októberben leszek 17 éves. Remélem, tudok majd bizonyítani, szerencsére a próbajátékom sikerült, tetszettem az edzőnek, ezért igazoltak le.
András – aki szeretett klubjától, az Újpesttől igazolt Angliába – a liláknál irányító középpályást játszott, most úgy tudja, hogy az Aston Villánál a bal oldali középpályás posztján számítanak rá.
(obudaisport)
|