Stieber közönségkedvenc lett Németországban
2009.03.30. 17:12
Rövid idő alatt befutott Koblenzben Stieber Zoltán. A fiatal magyar támadó a téli szünetben igazolt az Aston Villától a Bundesliga II-es klubhoz, és azóta gólokkal és gólpasszokkal, valamint remek játékkal rukkolt elő. Nem csoda hát, hogy a helyi szurkolók mostanra szívükbe zárták a magyar középpályást, akit egyenesen egyik korábbi kedvencükhöz hasonlítanak.
A Koblenz hivatalos honlapján megjelent írás szerint a magyar játékos remek játékával, szép megmozdulásaival, és nem utolsó sorban góljaival és gólpasszaival máris meghódította a csapat drukkereinek szívét. A kreatív játékával és lelkesedésével bizonyító magyar légióst éppen ezért a szurkolók már korábbi kedvencükhöz, az azóta a feljutásra pályázó Greuter Fürthhöz távozó Phillipp Langenhez hasonlítják.
A cikk szerint Stieber ugyanolyan szituációban került – rendkívül fiatalon – a Koblenzhez, és még termetében is hasonlít a korábbi kedvenchez, akinek ráadásul mezszámát is megörökölte. Az írás szerint a helyi drukkerek nagyon remélik, hogy a magyar fiú nem hagyja el olyan hamar a klubot, mint a 2008-ban távozó Langen.
A drukkerek szimpátiáját mi sem jelzi jobban, hogy múlt hét pénteken, az Osnabrück elleni találatát követően hosszú ideig kórusban skandálta a nevét a hazai publikum.
|